2018. 01. 15.

Stranger Things 2.évad


Sziasztok! Nem rég sikerült megnéznem a Stranger Things 2.évadát, és hoztam nektek egy kis értékelőt / bemutatót pár mondatban. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a szuper 1.évad után, tudnak-e valami újat és érdekeset a második évadra is tartogatni, és el kell hogy mondjam hogy szerintem ez sokkal jobb évad volt mint az előző. Megismerjük Eleven történetét, új karakterek lépnek be és az első évadban lévő szálakat is tovább viszik. 

Tovább Spoilerekkel folytatom!


Az első évad történései után egy évvel vagyunk előbb. A szereplők élik a mindennapjaikat, megtudjuk hogy Eleven Hopper-nél rejtőzik egy erdei kunyhóban, azért hogy megvédhesse őt. Megismerjük az új szereplőket egy testvérpárt, akinek a lány tagja a fiúk bandájába fog szegődni. Fény derül Will látomásának okaira, amiről először azt hiszik hogy csak a fejében létezik, azonban ez sokkal valóságosabbak. A felnőtteknek is több szerep jut, Joyce még mindig az egyik kedvenc felnőtt szereplőm, aki úgy látszik megtalálta a boldogságot Bob mellett.

Megismerjük Eleven múltját, és egy másik gyereket Eight-et aki szintén földöntúli képességekkel bír. Ő is elszökött a Hawkins Laborból. Barb eltűnése rejtély maradt a szülei és a város számára, ezt a problémát akarják megoldani Nancy és Jonathan, akik össze is jönnek az évad végére. Szembe kell nézniük a szereplőknek a gonosszal, aki Will testében lakozott és sikeresen le is győzik őt.
A történet sokáig két szálon halad, de az évad végére egybeér. A történet még mindig izgalmas, tele van fordulatokkal, a karakterek közötti kémia nagyon jól működik, az új karakterek is nagyon beleillenek a világba. Aki még nem nézte meg a második évadot az minél hamarabb tegye meg! :) Jó hír, hogy be lett rendelve a 3. évad is ;)

Értékelés:
Évad : 🌟🌟🌟🌟🌟
Kedvenc szereplő: Eleven, Joyce, Steve és Nancy
Kedvenc új szereplő: Max
Kedvenc jelenet: Hawkins Labból való menekülés

Ha még nem láttátok a második évadot itt van az előzetese:

2018. 01. 14.

15 érdekesség Harry Potterről



Sziasztok! 15 érdekességet hoztam ma nektek a Harry Potterről, amit még lehet nem tudtatok! 

15. Radcliffe nyolcévesen megpróbálta elolvasni az első Harry Potter-kötetet, de még túl kicsi volt, nem bírta befejezni. Végül akkor olvasta el a teljes kötetet, amikor a filmhez castingolták. 

14. A Bölcsek köve megjelenése óta nagyjából félmilliárd példányt adtak el a sorozatból világszerte, így a Harry Potter lett minden idők legsikeresebb regénysorozata.

13. Daniel Radcliffe 160 szemüveget használt el a sorozat forgatása során.

12. A filmekben a gyerekek az igazi leckéjüket csinálták, hogy minél hitelesebbek legyenek a tanulószobás jelenetek.

11. Daniel Radcliffe nagyjából 80 varázspálcát tört el a forgatások alatt, mert szerette azokat dobverőnek használni.

10. A Halál ereklyéinek megjelenését szigorú biztonsági intézkedések kísérték, a kereskedőknek például az árusítás napjának kezdetéig, az éjfélig lezárt dobozokban kellett tartaniuk a könyveket. De a szigorú szabályok ellenére is felkerült a fájlmegosztókra a regény, méghozzá úgy, hogy valaki minden egyes oldalt lefotózott.

9. Nem csoda, hogy Minerva McGalagony olyan lelkesen támogatta a Griffendél kviddics csapatát, mivel ő is játszott benne, amikor a Roxfortba járt. A filmváltozatban a trófeateremben az egyik kviddicskupán olvasható is az M.O. McGalagony név.  

8. A Bölcsek kövének lakomajeleneteiben igazi ételektől roskadoznak az asztalok.

7. Rowling egyszer elmondta, hogy az egész sorozatból a kedvenc legendás lénye a főnix.

6. A Harry Potter és a titkok kamrája forgatása közben a gyerekszínészek tetvesek lettek.

5.Olyan sok rajongó ment el a King's Cross pályaudvarra a regénybeli 9 és 3/4 vágányt (illetve az azt rejtő falat) fotózni, hogy végül kitették a vágány (helyét) jelző táblát.

4. Aznap, amikor az Azkabani fogoly megjelent, a kiadó arra kérte a könyvesboltokat, hogy csak a tanítás vége után kezdjék árusítani, ne lógjanak el a gyerekek az iskolából.

3. Perselus Piton volt az egyetlen halálfaló, aki képes volt elvégezni a patrónusbűbájt. 

2. A kommunikációnak azt a formáját, hogy a patrónussal üzenni is lehet Dumbledore találta fel.  Ezt csak a Főnix Rendjének tagjai használták.

1. A Roxfort jelmondata: Draco dormiens nunquam titillandus, magyar fordítása Alvó sárkányt soha ne ébressz fel. A latin mondat szó szerint: Soha ne csiklandozz meg egy alvó sárkányt.


Források: PORT ; Fidelo

2018. 01. 11.

15 érdekesség a Disney mesékről!



Sziasztok! 15 érdekesség hoztam nektek a Disney mesékről:

15. Ariel az egyetlen Disney-hercegnő, aki nem embernek született.

14. A 101 kiskutyában Pongónak 72, Perditának 68 pettye van.
13. Csipkerózsika mindössze 18 percet töltött a vásznon, ezalatt 18 rövid dialógust kapott, így a hercegnők közül ő a legcsendesebb.


12. Merida az egyetlen hercegnő, akinek fiútestvérei vannak.
11. Aladdin arcát részben Tom Cruise-ról mintázták.
10. A dzsungel könyve volt az utolsó animációs film, aminek készítésében még Walt Disney személyesen is részt vett. 10 hónappal a halála után mutatták be.
9. Hamupipőke volt az első, Belle pedig a második Disney-hercegnő, aki nem királyi származású eredetileg.



8. Mickey egér nevét eredetileg Mortimer-nek szánták, de Walt felesége meggyőzte őt a változtatásról, mert szerinte a Mortimer fellengzősen hangzik.


7. A Hófehérke és a hét törpe munkálatai során Walt Disney egy egész állatseregletet tartott a stúdióban, hogy az animátoroknak legyen elég élő referenciájuk.
6. Pocahontas az egyetlen hercegnő, akinek tetoválása van.
5. Az összes Walt Disney-klasszikus közül a Csodacsibének van a legalacsonyabb, a Pinokkiónak pedig a legmagasabb értékelése a Rotten Tomatoes oldalán.


4. Aranyhaj és Flynn feltűnnek Elsa koronázásán a Jégvarázsban.
3. Alapjában véve szinte minden Disney-karakter feltűnik egy másik filmben, ez az alkotók állandó meglepetése. (Legutóbb például Mickey egér is látható volt a Jégvarázsban.)
2. Glen Keane animátor Tarzan karakterét a saját tinédzser fiáról, Maxről mintázta, aki szeretett gördeszkás mutatványokat bemutatni.

1. A Szépség és a Szörnyeteg a valaha volt első animációs film, amit a Legjobb film kategóriában jelöltek az Oscar-gálán. (Azóta is összesen három ilyen van; a másik kettő pedig a Fel és a Toy Story 3.)

Forrás: --> ITT

2018. 01. 10.

5 zene amit mostanában hallgatok ♫♪



5. Camila Cabello legújabb kislemeze a Never Be the Same, már egyébként az albumot is nagyon várom ami január 12.-én fog jönni.


4. Anitta és J Balvin száma, amelynek főszereplői Lele Pons és Juanpa Zurita. 

3. G-Eazy No Limit-je a harmadik helyen, amiben több rapper is részt vesz, de a kedvenc részem a Cardi B része.
 

2. Napokban jelent meg Lauren Jauregui első szóló klipje, a zenét már megjelenésétől szerettem. A klip nagyon jó lett, Lauren hangját imádom *.*


1. Az első helyezett Bruno Mars és Cardi B Finessé-je, amit egyszerűen imádok.

Rapid Book Tag

Sziasztok! :) Szeretnék még egy könyves tag-et megcsinálni, hogy egy kicsit jobban megismerjetek. Remélem ez is tetszeni fog nektek mint az előző kettő tag-es bejegyzésem.

1. Puha vagy keménytáblás könyv? 
1. Inkább puha :)

2. Online vagy könyvesbolti vásárlás? 
2. Könyvesbolt, de az online is szóba jöhet.

3.) Trilógiák vagy sorozatok? 
3. Sorozatok


4.) Hősök vagy rosszfiúk?
4. Mindkettő.

5.) Melyik az az egy könyv, amit mindenkivel elolvastatnál? 
5. Sarah J. Maas - Üvegtrón

6.) Ajánlj egy alulértékelt könyvet: 
6. Ilyent most nem tudnék mondani :D

7.) Melyik volt az utolsó könyv, amit megvettél? 
7.  Jennifer A. Nielsen: The Runaway King – A szökött király 

8.) Mi volt a legfurcsább dolog, amit valaha használtál könyvjelzőnek? 
8. A könyv blokkja :D

9.) Hosszú vagy rövid könyvek? 
9. Hosszú

10.) Hosszú vagy rövidebb fejezetek? 
10. Hosszú

11.) Karakter vagy cselekmény?
11. Mindkettő 

12.) Nevezd meg az első három könyvet, ami eszedbe jut 
12. Jennifer A. Nielsen: The False Prince, Sarah J. Maas - Queen of Shadows, Cassandra Clare - City of Ashes

13.) Mik azok a könyvek, amik megnevetettnek vagy megríkattak? 
13. Amin nevettem sokszor az a Hamis herceg volt mostanában. :D

14.) A mi világunk vagy kitalált világok? 
14. Kitalált

15.) Ítélsz könyveket borító alapján? 
15. Igen :3

2018. 01. 08.

Game of Thrones Szavazás | Eredmény

Sziasztok!
A szavazás eredménye :

1. 
 1. Stark-ház (52%)

2.
2. Targaryen-ház (21%)

3.
3. Mormont-ház (13%)

Köszönöm aki szavazott! :)

2018. 01. 07.

Újévi Fogadalmak Book Tag

Sziasztok! Elhoztam nektek az Újévi Fogadalmak Book Tag-et! Kezdjünk is hozzá ;)


1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle.
1. Maggie Stiefvater a Hollófiúkat szeretném elkezdeni idén, sok jót hallottam róla.

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni 
2. Sarah J. Maas - Empire of Storms, ezt muszáj idén elolvasnom :D


3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni 
3. Húú, ilyent most nem tudnék mondani hogy akarok olvasni.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni 
4. Az Üvegtrónt újra olvasnám, de nem tudom hogy lenne rá időm. :)


5.Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre 
5. Soman Chainani - Jók és Rosszak Iskolája, ez már egy ideje a várólistámon van :D

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél 
6. Empire of Storms 694 oldal :3


7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél 
7.  Jennifer A. Nielsen-től a Hatalom-trilógia 2.,3. részét, az első részéről ajánlót is írtam ha kedved van olvasd el :) ---> ITT

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén 
8. Nem kaptam most könyvet karácsonyra.

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2018-ban fogsz 
9. Hollófiúkat akarok elkezdeni, de befejezni nem tudom h befogom-e tudni 2018-ra.


10. Egy megkezdett sorozat, amit be fogsz 2018-ban fejezni 
10. Hatalom-trilógia és Üvegtrón sorozat.

11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?
11. Legalább 20 könyvet elszeretnék idén olvasni.

12. Bármilyen egyéb célkitűzés? 
12. Idén több könyvet szeretnék megismerni és elolvasni.

2018. 01. 06.

Kedvenc filmek / Movie Tag

Sziasztok!
Kedvenc filmek / Movie Tag bejegyzéssel jöttem ma nektek! :) Ha van kedvetek ti is csináljátok meg.

1. Melyik volt az első meghatározó film, amit láttál? 
1. Harry Pottert és a Gyűrűk Urát mondanám, mind kettő filmet imádtam kiskoromban.

2. Mi volt az utolsó film vagy sorozat, amit láttál? 
2. Film az az Igazság Ligája, sorozat pedig a Stranger Things (most kezdtem el a második évadot).

3. Mik a kedvenc filmjeid? 
3. Kedvenceim a DC és Marvel filmek, emellett Az éhezők viadala, Harry Potter, Gyűrűk Ura.

4. Te milyen műfajú filmben lennél karakter? 
4. Szuperhősös filmben egy hős.

5. Ki játszana téged egy filmben?
5. Tom Holland.

6. Mi a top 3 kedvenc sorozatod? 
6. Húúú, rengeteg sorozatot nézek de a három kedvenc : Game of Thrones, Stranger Things és Riverdale.

7. Mi idegesít legjobban egy filmben?
7. Kiszámíthatóság, rossz CGI, néhány magyar szinkronhang.

8. Mi az a film vagy sorozat, amit soha nem fogsz megnézni? 
8. Fűrész.

9. Melyik színésszel, színésznővel vagy filmrendezővel találkoznál szívesen?
9. Gal Gadot, Tom Holland, Chris Evans, Emilia Clarke még sorolhatnám :D


10. Mi az aktuális kedvenced, amit most láttál, vagy most szeretnél megnézni? 
10. Aktuális kedvenc sorozatom a The Gifted, filmem az Igazság Ligája. Amit megszeretnék nézni az A galaxis őrzői 2. része.